Világvége II.

Kötetünk, Tamás Gáspár Miklós életműkiadásának második darabja, a szerző 2010-2019 között írt, főként magyarországi politikai, kulturális, gazdasági jelenségeket vizsgáló szövegeiből válogat. A jelen krónikájaként olvasható írások a Nemzeti Együttműködés Rendszerének hatalomra jutását és megszilárdítását, kisebbségellenes alkotmánymódosításait, ortodox és unortodox jegyeket egyaránt hordozó gazdaságpolitikáját, az általa foganatosított perverz újraelosztást, a propagandisztikus médiaapparátus kiépítését tárgyalják, részletesen bemutatva az illiberalizmus sajátosan magyar hagyományát, egyben kortárs jelentését a posztfasizmus globális állapotában. Amellett, hogy a a szerző fokozatosan kidolgozza a NER nem liberális, azaz nem kizárólag a jogvédelemre koncentráló (de azt sem elhanyagoló), kritikai értelmezését, számos konkrét javaslatot tesz arra, hogyan lehetne a jelenlegi termelési rendszer fenntartása mellett is valódi(bb) demokratikus intézményrendszert teremteni Magyarországon – olyat, amelyben mindenki szava és közreműködése egyformán számítana a politikai közösségalkotásban -, ugyanakkor megmutatják az eredeti kommunista eszme (a magántulajdon, a bérmunka és az osztálytársadalom eltörlése) aktuális relevanciáját is.

“A hanyatlás és az átéléséből fakadó nihilizmus nem tesz lehetővé egyebet, mint – ellenállás helyett – a tehetetlen gyűlölködést. Az undor a dekadenciában mazochista élvezetté változik. A magyarországi kormányrendszer pedig újabb és újabb indokot szolgáltat az undorra, újabb és újabb bizonyítékot minden erkölcsi indítékú társadalmi küzdelem hiábavalóságára, az általa elrendezett élet pedig a maga igazságtalanságával és példátlan ízléstelenségével elkeserít minden érzékenyebb lelket s jóravaló kedélyt. Evvel örökíti át önmagát.
Nehéz elgondolni, hogy ez még tovább romolhat, pedig tovább fog romlani.
Egész Európa – a többit most hagyjuk – rettentő állapotban van, de Magyarország végromlása összeszorítja patrióta szívünket. (Patriotizmuson nem sovinizmust értve, hanem a hazánk sorsa iránti szenvedelmes és bensőséges érdeklődést.) Az Orbán-rezsim kialakulása és megszilárdulása történelmi tragédia. Nagyon sokan támogatják, de hiszen enélkül ez a sorsforduló nem is lenne tragikus.
Társadalmunk kedvetlenül és passzívan (egy jelentős kisebbség meg lelkes egyetértéssel) rendeli alá magát ennek az undok és kaotikus uralomnak (…), amely a középosztálynak létbizonytalanságot és keserűséget, a magyar szegényeknek pusztulást hoz. Minél tovább tart, annál rosszabb mindenkinek. S ha fölbomlik mégis, újabb zűrzavarok és nagy bajok elébe nézünk.”