Vészterhes idők a Mecsekalján

Tizennégy régész, levéltáros, történész állt össze, hogy számba vegyék a Pécset sújtó csapásokat és azok következményeit az ókortól egészen a közelmúltig. Az egyes tanulmányok mint szem a láncban kapcsolódnak össze és mutatják be a település kálváriáját, a markomann betöréstől a vörös hadsereg bevonulásáig. Olvashatunk benne az ókori kezdetekről és gyászos végekről, az évszázados némaságról, illetve a nehézkes újrakezdésről. A Magyar Királyság büszke püspöki központjának többszöri felperzseléséről, a tatár dúlásról és a polgárháborúk pusztításáról. A mohácsi csata utáni vészterhes időkről, a menni vagy maradni bizonytalanságáról és az oszmán megszállásról. A délszláv háborúk borzalmát idéző 17. századi küzdelmekről, Zrínyi sikertelen és Badeni Lajos sikeres ostromáról, amelyekben csupán annyi volt a közös, hogy a középkori Pécs épületeinek zöme ekkor hamvadt el örökre. A kuruc és rác dúlásról, amely évtizedekkel kitolta a felszabadító háborúk szenvedését, majd a békés évtizedekben is bőven kijutó csapásokról, járványokról, természeti katasztrófákról, tűzvészekről. A kép nem lenne teljes a 19. század végén tomboló filoxérajárvány nélkül, amely romba döntötte a rengeteg pécsi polgárnak megélhetést biztosító szőlőművelést. A 20. század szintén rányomta pecsétjét a város arcára, az első világháborúban mint hátország, a következő világégésben pedig mint megszállt megyeközpont kellett elszenvednie, amit rámért a sors. Ezzel együtt nem panaszkodhatnak az itt élők, a véres harcok elkerülték őket, a szocialista iparosítás pedig évtizedekig “bezzegvárossá” tette Baranya fővárosát. A kötet nem ad teljes képet, nem találunk benne külön írást az 1820. évi nagy tűzvészről, a 1944. évi deportálások és az 1956. évi szabadságharc eseményeiről. Ezzel együtt azonban mégsem haszontalan vállalkozás a megpróbáltatások csokorba gyűjtése, hogy igazán értékelni tudjuk a megmaradást, és mai békés állapotokat, amelyek magukban hordják egy termékeny jövő ígéretét.