Alessandro Baricco

Vértelenül

Alessandro Baricco ötödik regénye, a 2002-ben megjelent Vértelenül egy meg nem nevezett országban lezajlott véres polgárháború különös utózöngéinek krónikája. A beköszöntő béke nem elég a továbbra is háborús lázban égő lelkek lecsillapításához: az elszenvedett sérelmek és veszteségek felszítják a bosszúvágyat, a beteljesített bosszú pedig újabb gyilkos haragot szül. A történet hősnőjén, Ninán múlik, hogy megszakad-e valamikor ez a halálos lánc, hogy eljön-e a megbocsátás pillanata.
Az, amiről könyvében Baricco ír, bárhol és bármikor megtörténhet. A regény végére érve az olvasó bizonyára eltöpreng majd azon, hogyan döntene ő Nina helyében.

ALESSANDRO BARICCO 1958-ban született Torinóban. Filozófiai és konzervatóriumi tanulmányai után először zenekritikusként és televíziós műsorvezetőként vált ismertté, majd 1991-től sorra jelentek meg regényei – elsőként a Harag-várak, aztán a Tengeróceán (1993) és a Novecento (1994). Baricco sajátos, összetéveszthetetlenül egyedi stílusban írja műveit. Zeneiséggel átitatott sejtelmes mondatai, amelyekkel meghökkentő, álomszerű történeteit elmeséli, gyakran az olvasóra hagyják a hiányzó részletek kikövetkeztetésének izgalmas feladatát. Könyveit, melyekből színpadi és filmes adaptációk is készültek, közel harminc nyelvre fordították le.

Tovább olvasom

32,00 RON

Házhoz szállítás 4-5 munkanap 24 lej
shipping info
Easy box 4-5 munkanap 16 lej
Személyes átvétel Kolozsváron 3-4 munkanap Ingyenes
ISBN: 9789634792093 Tömeg: 0,2 kg Kiadó:

Kiadási év:

Kötés:

Oldalszám:

Nyelv:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.