Vadalma

Valaki az utca kövére rakott le egy újszülött kislányt a határ menti kisváros szociális gondozójának a kapujában. A meztelen csecsemőt kivérzett, félig kihűlt állapotban szállították a megyei kórházba, életét azonban már nem tudták megmenteni – szólt a számos sajtóhír egyike 1997 januárjában. A tragédia országos figyelmet kapott, de nyugalmat nem talált. A rendőri nyomozás nem vezetett eredményre.

Félelmetesen mai és félelmetesen örök témájú történet Tóthárpád Ferenc Vadalma című tragédiája. Vádirat az emberi felelőtlenség ellen. Olyan tükörbe kell belenéznünk, hogy elszégyelljük magunkat. Mindenkit szembesít önmagával: mennyire vagyunk előítéleteink, hamis erkölcseink foglyai, mekkora hatalmat adunk a látszatnak, mások, kívülállók véleményének, és ezért, ezzel mennyire veszélyeztetjük a tőlünk függő, nekünk kiszolgáltatott emberek életét.

“Csak bízz magadban, és bízz bennem, hogy én is bízhassak benned!” Hogy megbízhassunk egymásban, ahhoz önmagunkban is bíznunk kell. S hogy bízhassunk önmagunkban, nem véthetünk saját lelkiismeretünk, a bennünk lakozó Ember ellen. A megbocsátás, az elfogadás, az újrakezdés…: az élet drámája ez! Az elképzelt “megoldás” egy kislány születés előtti történetét mondja el. Egy kislányét, aki “csak úgy termett”, mint a vadalma!