Újraolvasott Pezsgő-Díjasok

1971-ben egyfajta civil szerveződésként díjat alapított néhány romániai magyar kritikus (Láng Gusztáv, Kántor Lajos, Marosi Péter és mások). A díj nem járt pénzjutalommal vagy hivatalos elismeréssel: a kritikusok „csupán” egy üveg pezsgőt ajánlottak fel annak a szerzőnek, aki az előző év legjelentősebb könyvét jelentette meg – ezért vonult be az irodalomtörténetbe „Pezsgő-díj” néven. 1972-től kezdve viszont az Utunk Az Év Könyve címmel minden évben megjelentette azt a vitaanyagot, amelynek során a kritikusok áttekintették az előző év könyvtermését, és érveket fogalmaztak meg opciójuk mellett. Ezekből a vitaanyagokból kirajzolhatóak a korszak meghatározó kritikusainak értékpreferenciái, és mintegy empirikusan figyelhető a kánonképződés folyamata. A díjat 1971 és 1983 között osztották ki (1983-ban letiltották a kezdeményezést), és olyan szerzők kapták meg, mint Páskándi Géza, Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos, Sütő András, Bodor Ádám, Szilágyi István, Panek Zoltán, Bálint Tibor, Pusztai János, Székely János, Köntös-Szabó Zoltán, Kenéz Ferenc és Király László. A díjazott munkák az erdélyi magyar irodalom élvonalbeli alkotásai, ugyanakkor megállapítható, hogy magával a korszakkal együtt, amelyben íródtak, ismertségük, köztudatban való jelenlétük nem kielégítő.
A kolozsvári BBTE Bölcsészkarán három éven keresztül vezette a kötet szerkesztője az erdélyi magyar irodalom oktatójaként azt az újraolvasó szemináriumsorozatot, amelynek keretén belül a mesterképzős hallgatók ismertették és értelmezték a Pezsgő-díjas műveket. A közös munka folyamán számos értékes tanulmány született, hasonló elemzési szempontok szerint. A tanulmányok közös vonása, hogy szerzőik (időközben legtöbben közülük PhD-hallgatók) friss, elméleti szempontok alapján, ugyanakkor a posztmodernség irodalomtörténeti fordulata utáni perspektívából, voltaképpen a kortárs nyelvkritikus, irodalmi hagyományt konstrukciónak tekintő irodalom felől olvasta újra a hetvenes-nyolcvanas évek műveit. A szemináriumi munka és Az Év Könyve Utunkban évről évre publikált vitaanyagai ugyanakkor hozzásegítették a szerzőket ahhoz, hogy irodalomtörténeti perspektívában, a korabeli kontextust figyelembe véve olvashassák a műveket.
A kötet a legsikerültebb értelmezések, illetve a témában utólag született tanulmányok gyűjteménye. A díjazott tizennégy kötet újraolvasása részben a figyelemfelkeltés és a rekanonizáció nem titkolt szándékával történt meg, de kritikai mozzanatot is tartalmaz: esetenként azokra a perspektívaváltásokra is felhívják a figyelmet az egyes írások, amelyek miatt a hetvenes-nyolcvanas évek kritikai nyilvánosságának eltérő szempontjai is világossá válnak.