Úgy tűnik, az érzelmek megint kezdenek divatba jönni

A Fukuyama nem bizonyult cunaminak, de (ND) mégis halálosan magára vette. Mármint azt jelesül, hogy a történelemnek tényleg vége, és a levesbe menés közben pluszba még magával is rántott ezt-azt – katarzist, tragédiát, pátoszt, ilyesmi lim-lomot. El kell ismerni, (ND)-nak igaza van az orbitális tévedésben: ami a levésestényár szélén fennmarad, tehát az univerzális magánügyekkel viszont kizárólag efféle kicsit-mondással szabad csak foglalkozni. Pont annyi költeményt kell írni, hogy az ily módon létrejövő ún. verseskötet szüntesse meg az idegesítő zúgást, ha és amennyiben ügyes mozdulattal a fridzsiderünk ominózus alsó sarkáról hiányzó gumikorong helyére gyömöszöljük. De hoppá! Nem magamra nyitottam óvatlanul a lírát, a konyhakövön térdelve? És akkor már – nyílván – megkísértett a letehetetlen.
Németh Gábor