Trianon és a magyar felsőoktatás V.

“A korabeli statisztikai felmérések, valamint a debreceni joghallgatók által a beiratkozások alkalmával, a származási ívek kitöltésekor megadott adatok vizsgálata megmutatta az egyetem, a társadalom és a minisztérium közös erőfeszítésének az eredményét. Ebből levonható az a következtetés, hogy annak ellenére, hogy a különböző internátusok és kollégiumok a szülői ház szerepével nem vetekedhettek, elévülhetetlen érdemeik voltak a távolról érkező, szegény sorsú és megfelelő tanulmányi előmenetelt felmutató egyetemi ifjúság elhelyezésében.”
(Király Sándor)
“[…] alapvetően megalapozatlannak és tévesnek bizonyulnak mindazok a korabeli cikkek és az utókor történeti munkáiban is általánosan elterjedt nézetek, amelyek (figyelmen kívül hagyva a hallgatók által személyesen kitöltött és fennmaradt levéltári dokumentumokból kigyűjthető tényadatokat) az 1920-as évek hazai felsőoktatási felvételi gyakorlatát a numerus clausus-törvény alapján próbálják bemutatni. Ezek a történészek és a mögöttük álló körök bármennyi újabb és újabb tanulmányt és önálló kötetet jelentetnek is meg a törvény parlamenti vitájáról, a korabeli jobboldali politikusoknak és közéleti szervezeteknek a hazai zsidóság háttérbe szorítására irányuló politikai törekvéseiről, az egyetemi felvételi eljárás során elutasított ifjak felekezeti megoszlásáról és izraelita ifjak valóban sajnálatos személyes megpróbáltatásairól, mindezt hiába teszik.”
(Vajda Tamás)”

Tovább olvasom

40,00 RON

Házhoz szállítás 4-5 munkanap 24 lej
shipping info
Easy box 4-5 munkanap 16 lej
Személyes átvétel Kolozsváron 3-4 munkanap Ingyenes
ISBN: 9789635410873 Tömeg: 0,57 kg Kiadó:

Kiadási év:

Kötés:

Oldalszám:

Nyelv:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.