Tövispuszta

A tízévente újrahazudott hivatalos történelem helyett a valóságként és igazságként megélt családi anekdotákból próbáljuk kirakosgatni a múltat, ezt a szerelemtől, gyűlölettől, barátságtól, árulástól és pátosztól csöpögő szappanoperát, ahol mindenki úgy véli, ő maga játssza a főszerepet, a többiek csupán epizodisták.

Kepes András a Tövispusztában, hol fanyar humorral, hol felkavaró drámai erővel négy eltérő származású és értékrendű család sorsát kíséri végig. Az arisztokrata, a szegényparaszti, a falusi zsidó és a polgári família története három generáción keresztül ível át a 20. századon. A szerző a „Nagy háborútól” a Horthy korszakon, az újabb világháborún, az 50-es éveken és a Kádár- korszakon át egészen a rendszerváltozást követő évekig mutatja be hősei hányattatott életét. Eközben pedig olyan tükröt tart elénk, amelyben alighanem saját családunk története is felrémlik, és az is, miért nem értjük egymást a mai napig.

„Lám, mi lett a 19. század diadalmas találmányából: évekig hullautánpótlást szállítottak vele a frontra és a haláltáborokba, most meg otthonuktól megfosztott embereket csereberélnek rajta a győztes hatalmak által önkényesen meghúzott határokon át, mintha nem is élőlények, hanem árucikkek volnának: hozzák a magyarokat a Felvidékről, viszik a tótokat Csehszlovákiába, a svábokat Németországba. Jönnek-mennek a marhavagonok a sírva integető emberekkel, akiket elszakítottak szülőföldjüktől, őseik sírjától, szomszédjaiktól, barátaiktól, és a vagonok külső falán öles betűk hirdetik: Búcsúzunk tőled, édes hazám!”