Lukáts János

Töprengések völgye

Ösvény kanyarog a völgyben, két oldalán fák állnak őrt, mellette patak csörgedezik, felette hegyek, kősziklák merednek az ég felé. Az útonjáró meg-megáll, hallgatja a lombok közül felhangzó madárdalt, meglesi a kövek között megbújó apró gyíkot, de megriad a megzörrenő levelektől, a föltámadó széltől. Aztán egy tisztásra érve megpihen, hogy visszapillantson a megtett útra, és hogy erőt merítsen a még hátra lévőhöz.
Gondolatban végigjárja a maga mögött hagyott lejtőket és emelkedőket, végigtekint a meghódított csúcsokon, emlékeket idéz, és számvetést készít. A múlt úgy áll fölötte őrt, ahogyan a feje fölött tornyosuló bércek vigyázzák a Töprengések völgyét.
A nyitott szemmel járó, de önnön lelki rezdüléseire figyelő vándor belső monológjainak, különös párbeszédeinek legfőbb üzenete a múlt örökségével és a természettel harmóniában élő ember belső békéje. Lukáts János töprengései arra kell hogy késztessenek minket, olvasókat is, hogy járjuk végig a magunk útját, keressük meg és fedezzük fel a mi hétköznapjainkban is megbújó derűt és varázslatot, vegyük számba emlékeinket és értékeinket – és találjuk meg (talán a nagyvárosi sarokaszfalttól elindulva) a magunk töprengéseinek völgyét.

Tovább olvasom

43,00 RON

Házhoz szállítás 4-5 munkanap 24 lej
shipping info
Easy box 4-5 munkanap 16 lej
Személyes átvétel Kolozsváron 3-4 munkanap Ingyenes
ISBN: 9789635342501 Tömeg: 0,34 kg Kiadó:

Kiadási év:

Kötés:

Oldalszám:

Nyelv:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.