Testamentum az anyagról

1978. január 23-án álmában érte a halál. Sánta Ferenc búcsúztatta a Farkasréti temetőben: “Derzsi Sándor a lelkiismeret törvénye szerint tette a dolgát… meghajtom a fejemet előtted, Sándor, és megismétlem a szavaidat: Igen: / Éljen a ma még vesztes – /Ki a holnap győztese”. Erdélyben, Somogyomban született 1919. szeptember 27-én. Első s egyben utolsó verseskötete 1941-ben jelent meg Kolozsvárt. “…A költők és apostolok sorából való… méltó arra, hogy varázsigét mondjon a vergődő emberiségnek” – írta róla Jékely Zoltán a Magyar Csillagban. 1945 telén szökve kényszerült elhagyni szülőföldjét és Budapestre költözött. Sőtér István így jellemezte volt az erdélyi poétát: “…bizonnyal a kifejezési eszközöket legmerészebben megújítók közé tartozik, hol az epigrammaszerű, hol lüktető menetű versei az új hang megszületését sejttetik”. 1948-ban véglegesen megfosztották a közlés lehetőségétől, a nyilvánosságtól – haláláig. (“Reméljük, az új magyar értelmiség először és utoljára követte el Derzsi Sándor nevű tévedését” hangzott az ítélet.) 1956-ban társakra lelve ismét, tette, amit egy költőnek tenni kellett. A megtorló gépezet immár fizikailag is ki akarja készíteni: börtönbe, majd bolondokházába zárták. Ennek ellenére több száz verset írt és eljuttatta a különböző lapokhoz, kiadókhoz; a hatóság ezt “postai terjesztés útján megvalósított” párt- és államellenes izgatásnak minősítette. Halálának 20. évfordulóján a Magyar Írószövetségben fölidézték emlékét: “Megbizonyosodtunk arról – mondta Pomogáts Béla -, hogy Derzsi Sándor alakját és életművét nem szabad átadni a feledésnek”. A Testamentum az anyagról ezer verse a költő életműve; a kiadatlan versek egy része – politikai írásaival együtt – a belügyminisztériumi dossziékból és a bírósági periratok közül került napvilágra