Tandori – Szubjektív

Tandori rajongóknak kötelező! Mindenki másnak csak ajánlott olvasmány!

Könyvekről szóló írások, micsoda poros téma. Igen ám, de ezeket Tandori Dezső írta.
A Tandori Dezső rajzaival, kézírásos üzeneteivel és gépelt kéziratainak képeivel illusztrált kötetben a Könyvhétben 2006-tól 2013-ig megjelent írásait gyűjtöttük össze.
Szól ezekben a műfordításról, jazzről, népszerű olvasmányokról, krimikről, kortárs és klasszikus magyar írókról, egy-egy tudományos könyv alkalmával történelemről, természettudományokról. A szexualitásról is tud élvezeteset – és szellemeset – mondani egy könyvújdonság kapcsán, és – csak úgy mellesleg – egy szex-világirodalmi körképet is felvázol néhány bekezdésben. Filozófusok, filozófiai korszakok is megjelennek könyves világában.
Tandori Dezső könyves írásainak éppen az adja az értékét: nem szokványosak. Amellett hogy az éppen tárgyalt műveket nagy ívű összefüggésekbe helyezve mutatja be, saját szubjektumát is feltárja az olvasó előtt. Ezt gyakran kimondva teszi, megírva személyes viszonyát a szóban forgó könyvhöz vagy annak szerzőjéhez, olykor csak a szövegösszefüggésből és a szóhasználatból lehet ráérezni a lelkes rajongásra, mellyel tárgyát illeti.
Nem is az a lényeges, hogy mely könyvekről szól, sokkal inkább az, ahogyan és amit mond, kifejezve érzelmeit, hangulatait és világlátását – mindezt az ő költői nyelvezetén.
(Kiss József)

Irodalomtörténeti érdekesség: egy eddig ismeretlen Tandori Dezső-írás lát a kötetben napvilágot.

“S hogy valami mókát hozzáadjak itt – remélem, érdektelenségbe nem fúlt korrekt, bűntelen ismertetősdimhez -, mihez is… idézem nemrég megjelent szövegemből (Élet és Irodalom) az alábbi tréfát:
Valaki az életnek mondja:
“jól kibasztál velem olykor,
jól kibasztam veled olykor,
jókat basztunk.”
Tehát az élettel ilyen pajtáskodó, cikizős viszonyban lenni nem bűn, hanem adok-kapok, oda-vissza. Ellenben szegény-szerény szellemem nem állhatja meg maró gúny nélkül: ez az oda-vissza kiszúrósdi-játék volt az, amit szép életnek, jó életnek, jó firgés-forgásnak, hempergőzésnek stb. neveztünk.” (Tandori Dezső: Régi kocsmák hét főbűne)