Ablonczy László

Tamási Áron sorsjátékai

Kevesen ismerik úgy Tamási Áron életművét, mint Ablonczy László, de ami talán ennél is lényegesebb: kevesen értik, érzik ilyen pontosan és valós mélységében, milyen elvek, meggyőződések, szenvedélyek jegyében íródtak az erdélyi magyar irodalom – prózai munkássága nyomán elismert, de drámai műveit tekintve nem kellőképp értékelt – emblematikus szerzőjének színművei. A kritikus sorra veszi a megvalósult és a töredékben maradt, a számtalanszor előadott és a cenzúra által asztalfiókba száműzött darabokat, részletesen feltárva létrejöttük biográfiai körülményeit és kultúrpolitikai hátterét, csakúgy, mint korabeli színházi fogadtatásukat, valamint a kapcsolódó recepciótörténetet. Esszéisztikus elemzéseinek köszönhetően árnyalt képet kaphatunk a színháztörténeti adatokon túl Tamásinak a magyar színház megújítását célzó elhivatott és fáradhatatlan küzdelméről is. Bizonyos, hogy rendezőként, dramaturgként, színészként, de még nézőként is másképpen tekint majd Tamási Áron drámáira, aki a kötetet elolvasva beavatást nyer az ősi hiedelemvilágon, középkori misztériumokon, illetve székely népmeséken alapuló sorsjátékok egyszerre varázslatos és parabolisztikus világába.

Tovább olvasom

66,00 RON

Házhoz szállítás 1-3 munkanap 24 lej
shipping info
Easy box 1-3 munkanap 16 lej
Személyes átvétel Kolozsváron 1-2 munkanap Ingyenes
ISBN: 9786156434401 Kiadó:

Kiadási év:

Kötés:

Oldalszám:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.