Talán mindenütt voltam

Huszárik Zoltán (1931-1981) mindössze ötven évet élt, két egész estés és öt szerzői rövidfilmet forgatott, 25 éves pályafutásával mégis beírta magát a magyar film történetébe: a Szindbád filmművészeti kánonunk megingathatatlan darabja, különféle “minden idők legjobb filmje” listák biztos és előkelő helyezettje; az Elégia pedig hasonló pozíciót foglal el a rövidfilmek mezőnyében. Munkáit bemutatójuk után sokan és lelkesen méltatták, ahogy halálát követően is rengeteg megemlékezés született róla. Miért szükséges mégis újabb könyvben felidézni Huszárik Zoltán írásait, interjúit, s monografikus igényű áttekintést nyújtani filmes életművéről? A tiszteleten, megbecsülésen, a filmek felelevenítésén, életben tartásán, aktualizálásán, az emlékezésen túl mi indokolhatja ezt a vállalkozást? Mindenekelőtt az elemző dialógus igénye. Mert akinek a műveivel beszélgetünk, az velünk van.