Szívállásjelentés

Negyvenéves lettem én, meglepetés e költemény…
Hogy miért éppen most? Mert ennyi idős korában Petőfi, Csokonai, Arthur Rimbaud és a drága Attila például már nem is élt – már persze ha elnézi az Olvasó e könyvecske vagy inkább csak amolyan füzetféle szerzőjének e szolid képzavart.
És hogy úgy egyébként meg egyáltalán miért? Adyval szólva mondhatnánk persze némi lírai emelkedettséggel és a költő keserű-sorsszerű magányának kissé pozőr pátoszával, hogy azért, amiért minden: önkínzás, ének…
De legalább itt és most ne ámítsuk a Nyájas Olvasót! Van ugyanis egy profánabb ok is ennél.
Maga az élmény, hogy ha netán egyszer az életben, véletlenül valaki azzal jönne hozzám, hogy megvette a legutóbbi könyvemet, visszakérdezhessek, persze amolyan teátrálisan túlzó meglepettséggel:
– Nahát, ezek szerint maga volt az?!