Szépírás mint hivatás

“Az elvégezett munkát, ami nincs leírva, mégis benne van a szövegben, néma poétikának nevezném.”

Nádas Péter új könyvében éber csöndek, elgondolt és kitörölt szavak, hiány két hang között, sötétben elmosódó színek vagy éppen a közönséges földigiliszta késztetik megtorpanásra az olvasót.
A szerző vezeti a tekintetünket, ki kell pillantanunk egy panelház nyolcadik emeletéről, rá kell néznünk a kertre, hogy a látvány felidézze a puszta helyek, szünetek, ismétlődések és variációk összhangzattanából építkező világunkat. Felidézze Esterházy Péter alakját, Haydn harmónia utáni vágyát, a szótlanságával beszédes nagyapát, az éjjeli erdőt – végső soron azokat a viszonyrendszereket feltérképezve, melyek mentén az alkotó, gondolkodó és érző én megtapasztalja a létezés architektonikáját. A címadó esszében a szépírói gondolkodás és a szöveg alakításának módszertana ezeknek a belső szerkezeti kapcsolódásoknak a mintáján nyugszik, miként ez az elemző és értelmező igény mutatkozik meg a fényképezés technológiai váltásának következményeiről szóló írásban is. A könyv szatirikus hangú záró beszélyében a szerző mintegy mellékesen emlékeztet arra, hogy “a diktatúra mindig a szakmákat szedi szét először”, ami különös hangsúlyt helyez a hivatásra mint felelősségteljes szemlélődésre.