P. Tarator

Széllel szemben

Írország, 2008. Választás előtt áll az ország. A legtöbben sör mellett döntenek.
Egy népszavazás, ami átírhatja Európa történelmét. Egy kis ország, ami egy kontinens jövőjét határozhatja meg. Egy határozott és céltudatos ember, aki mindig eléri célját.
Leszerelt katonák, akik nem csak a felmosórongyhoz értenek. Csempészek, akik távolra tudnak köpni, és habozás nélkül meg is teszik. Egy nagyformátumú nő. És ami a legijesztőbb: kockás inges, kordbársony nadrágos, zoknival viselt szandálos mérnökök.
Egy újságíró találkozik egy régi baráttal, és akinek ilyen barátja van, annak már nincs szüksége ellenségre. Minden egy apró szívességgel kezdődik, de hamarosan Írország szél szaggatta vidékein találja magát egy összeesküvés nyomában, amelynek szálai messze túlmutatnak az ország határain. Sarkában pedig üldözők vannak, akik nem ismernek félelmet, fájdalmat, vagy olyan régi bölcsességeket, hogy soha ne szívózz az írekkel.

“- Sláinte – emelte poharát Finian, amiből arra következettem, hogy ez az egészségedre helyi változata.
– Sláinte – mondta Orlagh is, és én is mondtam valami hasonlót, ami után elnéző mosollyal hozzákoccintották poharukat az enyémhez.
– Látjátok azt a szikár embert a pultnál újságot olvasni? – kérdezte Finian.
– A kitaposott cipőben? – kérdeztem.
– Igen. Ő amolyan helyi híresség. Költő és drámaíró. Mármint hogy íróból van itten sok, mert telente az ember vagy drámát csinál vagy gyereket, de ő olyan, akinek ki is adták az írásait.
– Olvashattam tőle valamit?
– Nem hiszem, mert gaelic nyelven ír. De igen termékeny író. Kilenc gyereke van és hét drámája.”

Tovább olvasom

33,00 RON

Házhoz szállítás 13-17 munkanap 24 lej
shipping info
Easy box 13-17 munkanap 16 lej
Személyes átvétel Kolozsváron 12-16 munkanap Ingyenes
ISBN: 9786155110665 Tömeg: 0,32 kg Kiadó:

Kiadási év:

Kötés:

Oldalszám:

Nyelv:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.