Székelyföldi intézményi sors

A kötet két nagy múltú, alulról jövő kezdeményezéssel alapított, helyi és magyar állami segítséggel fenntartott és fejlesztett, majd Trianon után viszontagságos évtizedeket megélt emblematikus intézmény története révén mutatja meg a székelyföldi kisebbségi kultúra sorsát. A kérdéses két intézmény közül az egyik a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum, a másik a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtára.

A jó egy évszázadot átfogó mű nagy szellemi formátumú egyéniségek drámájában, magyar közösségi és román állami érdekek ütközésében, politikusi ambíciók tükrében követi a két kulturális intézmény sorsát, gyűjteményeinek alakulását, különös tekintettel a könyvtári állományra. A két intézmény közül meghatározóbb szerepe mindig is az Erdély egészére kisugárzó Székely Nemzeti Múzeumnak volt. Történetének a kötet által taglalt korszakait a döntéshozó személyiségek működéséhez kötve mutatja be a szerző. Mivel a két intézmény sorsa csak a létüket és működésüket nagyban meghatározó erdélyi és székelyföldi körülmények, a kisebbségi-többségi viszonyrendszer, a kisebb és nagyobb történelmi fordulatok szövevényének figyelembe vételével érthető meg, a szerző ezt a hatásrendszert is vizsgálja.

A mű terjedelmileg nagyobb részében a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményeivel foglalkozik, és csak kisebb terjedelemben tér ki a Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtárának állományára. Mindezt a ma fellelhető nyomtatott források felhasználása és helyszíni levéltári kutatások alapján teszi. A Székely Nemzeti Múzeum esetében külön fejezetek szólnak az intézményvezetők működésével fémjelzett korszakokról és különféle intézményalakító tényezőkről.

A Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtára esetében a szerző többek között Jakó Zsigmond kutatásaira támaszkodva a Református Kollégium és a könyvtár egybefonódó történetét vizsgálja, Külön hangsúlyt kap a műben miként az Székely Nemzeti Múzeum esetében is a gyűjtemény elhelyezésének a története, az ehhez kapcsolódó kálvária ismertetése, valamint a gigantikus erőfeszítések árán megvalósult és végső megoldást jelentő építkezés bemutatása.

A feldolgozás módszerét tekintve a szerző következetesen az anyag által kínált tanulságokból vonta le következtetéseit. Műve részletesen adatoló jellegű, ezért további kutatások alapjául is szolgálhat. Tudományos szempontból igényt tarthat a könyvtártörténeti, erdélyi intézménytörténeti, általános könyvtártudományi, gyűjteménytörténeti, és a kisebbségtörténeti kutatók figyelmére. De haszonnal forgathatja mindenki, akinek érdeklődése a két intézmény sorsa és Erdély magyar kultúrtörténete felé fordul.