Sorsok és horizontok | Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján

Miért kell újabb kötetet kiadni, nem tudunk, nem beszélünk róla eleget? Jeles évfordulók idején gyakran halljuk a már-már vádnak tetsző kérdést. Így vagyunk 1956-tal is – pedig tudjuk, a forradalom és szabadságharc valós történeti kutatása az eltelt hatvanöt év első felében szinte teljesen lehetetlen volt. Az elmúlt harminc év megnyitotta a kapukat, és számos kérdést tisztázott. A helyzet sajátosságai folytán a tudományos kutatásnak természetesen harcolnia kellett az “ellenforradalmi” narratívának kizárólagosságot teremtő (korábbi) hatalom hazugságaival és vádjaival, és részben ennek ellenhatásaként kialakult, a hallgatásra kényszerítésből fakadó félinformációkkal, hiedelmekkel és pontatlanságokkal. Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy 1956 a “helyén lenne” – habár kétségtelen, hogy a hivatalos diskurzus szinte kivétel nélkül a kommunista diktatúra elleni forradalomként és az idegen elnyomás elleni szabadságharcként tartja nyilván az eseménysort. Meddig tart 1956 – és meddig eleven az emlékezet? A kommunista hatalom elengedhetetlennek tartotta, hogy azon néhány nap – történelmi értelemben véve csupán pillanat – a családokban és közösségekben való továbbhagyományozását megakadályozza. 1956 ugyanis közösségi szinten évtizedekig nem volt elbeszélhető. A rendszerváltás utáni, sokszor lehangoló viták szintén nem segítettek abban, hogy a magyar társadalom újra sajátjának, saját múltjának érezze azt a két hetet. Kötetünk a maga szerény eszközeivel ebben is próbál segíteni. Szerzőink egytől egyig azon élők és sajnos egyre nagyobb számban már eltávozottak emléke előtt kívánnak tisztelegni, akik azt a hatvanöt évvel ezelőtti két hetet a nemzet közös emlékezetének egyik legfontosabb sarokpontjává tették.