Sem a férfiban, sem a tájban

takaró véremen átdübörögtél, véreden átdübörögtemlankad a vágyam, mely még az előbb lobogott.varrok neked egy óriáslepedőtszeretkezésekből és napmeleg reggelekből,hallgatag vízpartot hosszú sétákkal hímzek a közepére,élénk fonállal horgolom rá ujjaim mintájáthátadon, karod ívén és vállaidon –hullócsillagok buknak alá a tóba,szegélyét vad, hirtelen haragú esők csipkézik,amelyekben el is lehet ázni, vagy menekülni előlük,nevetni azon, ahogy nyomunkban caplatnak.véremben átdübörögtél, véreden átdübörögtem,lankad a vágyam, mely még az előbb lobogott.az idő, ami mozdulatot mozdulattól elválaszt, képzelt idő.olyan, mint a tenger sósan cuppanó ajka: hűvös és sikoltó,s mennyi márványhideg óra ring tajtékzó vállán,míg újra nem látlak.