Rubljov Rinpocse | A belső ikon

Halmosi Sándor legutóbbi verseskönyvei az apokalipszis esztétikáját az aranykorok emlékezetével dúsították. Merre vezethet innen még út, miféle tér nyílhat a szavak előtt, ha már nemcsak minden, de a mindenség is elmondatott? Néma kérdéseinkre csöndes válasz született, szintézises anyag került ki a költő műhelyéből: a Rubljov Rinpocse (A belső ikon) című kötet – ez az „Őrület ellen horganyzott fény” (Horzsolások) – magába sűríti a lírikusi pálya formanyelvi rétegzettségét, ugyanakkor a szellemtani elmélyülés még hathatósabb eseteit nyújtja. Szentenciás kisszerkezetek, neoavantgárd képzethalmozások és élőnyelvibb, elbeszélő-morfondírozó, hosszú-félhosszú költemények hálózatos rendszere a kötet. Akárha égi szerelmek éneklőmestere küzdene meg a sárral bélelt és rozsdából összeszegecselt akusztikával: költészet képében mintegy a tisztánlátás szabályzata műveli ki magát egy egzaltált alázat nyelvén. Önismereti vallomásból próféciás szólamrend fejlik ki; angyal iránt meginduló szintaxis a földi fények osztályozását is elvégzi; a versnyelv mitopoétikus mozdulatai kultúrákat érnek át, égtájakat fésülnek egybe – „Mert belé vagyunk helyezve a világba, mint / belénk a szomorúság és egymásnak öröme” (A fenntartható csodákról). Más szóval: „Az üdvtörténet folytatódik” (Domine Tiberius).                                                                                                                                                                         Halmai Tamás