Profán

“Győry Domonkos (1967) egyszer kefirt vásárolt, ám nem volt elég körültekintető azt is lehetne mondani: naiv volt, netán idealista , és közben elvitték az életrajzát. Mármint az azt megtestesítő kulcsait, amelyek karikába fűzve, mázsányi súlyként lógtak a bevásárlókocsin. Aztán kiderült, hogy föltehetően tévedés történt, a kocsit azért tolták arrébb, mert az illető összekeverte a sajátjával. A végén tehát minden meglett. Az életrajz is avagy mondjuk inkább így: szerzőnk élettörténetei, amelynek legszebb és legemlékezetesebb darabjai megtalálhatók ennek a könyvnek a közepén. Sok minden kiderül belőlük. Például az, hogy mesélőjük (és egyben átélőjük) győri, könyvtárat igazgat, egyébként pedig jártában-keltében történjen az vonattal vagy autóval megfigyel, mérlegel, azután leír. A legfontosabb azonban talán az, hogy ez a mesélő (és vele együtt az általa elbeszélt történetek, hiszen ez is azokból derül ki), tehát szerzőnk tele van empátiával, érzékenységgel, megfigyelőképességgel. Na meg persze iróniával is. Vagyis mindazokkal a tulajdonságokkal és elengedhetetlen feltételekkel, amelyek íróvá tesznek egy mesélőt. Magyarán arról van szó dacára annak, hogy profánnak mondja magát, és olykor szándékoltan naivnak, netán idealistának tűnik , hogy írót avatunk. Aki könyvének elején és végén (mintegy keretéül Győry Domonkos élettörténeteinek) a múltban is kalandozhatunk: a megboldogult kilencvenes években éppúgy, mint a daliás lovagkorban. Közben meg olyan tapasztalásokat teszünk, amelyek időtől és tértől függetlenül mindenütt, mindvégig érvényesek e szavakkal ajánlja az olvasók figyelmébe a szerzőt Benedek Szabolcs prózaíró.
A kötet egy kisregényt, egy csokornyi rövidprózát és két színművet tartalmaz.”