Őszi sanzon

Balló László az aprócska észrevételek költője. A körötte megforduló világ nagy összefüggéseit aprítja, másfelől apró részleteket tesz naggyá. Mindezt néhány szóval, pár sorban. Játékosnak tetsző hangütésének felületi feszültsége alatt lenge gondolatjátékok, nyelvi abszurdumok és abszurdok, mókás kognitív összefüggések súlya sejlik. Ám téved, aki játékszámba veszi ezt a megközelítést: narratíváját a lehető legkomolyabb eszköznek szánja a költő, hiszen mindannyiszor komoly dolgokról beszél, a nehézsúlyú líra szokványos érdekköre oldódik fel költészetében játékba, iróniába, karikírozott lényeglátásokba burkolva, melyekhez, véli és vallja a szerző, mind őneki, mind olvasójának “szorgalmi joga” van…
E jog érvényének bizonyítékát tartja kezében az olvasó. Kvázi mellékesként, amint ezt megszokhattuk tőle, válogatott verseinek gyűjteményében is igazi gyöngyszemek tapasztják költészetét a kortárs magyar líra palettájára.

ŐSZI SANZON
Kopár, keserves késő ősszel
Szellőtől űzött száraz levelek
súrlódása az aszfalton halott
barátok lelkét idézi elébem.
Igen, így lenne költői valóban:
halott, halott barátaim…, de élnek.
S élek, Másutt. Másért. S ez borzasztóbb
bármilyen szellemeknél. És az is,

hogy nem barátaim;
végigszaladnak szárazon
szellőtől űzve száz úton,
kopár járdákon szerteszét
idézve hullt levél neszét.