Andreas Englisch

Összeesküvés Ferenc pápa ellen

A Vatikánban hidegháború folyik. A Kúria nagy hatalmú urai fenyegetve érzik magukat, és azzal vádolják az új pápát, hogy bátor reformjaival csak árt a katolikus egyháznak. Ferenc pápa ellenségei ezért titokban szövetséget kötnek ellene, és a pártütés szálai egészen az egyház csúcsadminisztrációjáig érnek. Egyetlen céljuk van: lemondásra kényszeríteni a világegyház vezetőjét. Németország legismertebb Vatikán-szakértője, számos bestseller szerzője, Andreas Englisch felgöngyölíti az összeesküvés szálait, és bemutatja a pápa ellenségeit, illetve azt is, milyen eszközökkel igyekeznek legyőzni a szentatyát. Ferenc pápa azonban elszántan küzd az igazáért, és folytatja harcát az egyházi hatalmasságokkal szemben.

Naponta ezrek látogatják a Szent Péter-székesegyházat vagy a Vatikáni Múzeumot, de csak keveseknek adatik meg, hogy a svájci gárdisták mellett bejussanak a színfalak mögé, ahol egy világhatalom, a katolikus egyház szíve dobog. A több mint harminc éve Rómában élő író, újságíró együtt dolgozik a pápai állam lakóival, és nem csak interjúk során vagy audienciákon találkozik velük. Három pápa – II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc – tevékenységét is “testközelből” kísérhette, illetve kísérheti figyelemmel. Andreas Englisch érdekfeszítő műve segítségével bepillanthatunk a Vatikán titkos életébe.

Tovább olvasom

53,00 RON

Házhoz szállítás 4-5 munkanap 24 lej
shipping info
Easy box 4-5 munkanap 16 lej
Személyes átvétel Kolozsváron 3-4 munkanap Ingyenes
ISBN: 9789635721085 Tömeg: 0,59 kg Kiadó:

Kiadási év:

Kötés:

Oldalszám:

Nyelv:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.