Jennifer L. Armentrout

Opál

Senki sem érhet fel Daemon Blackhez.

Amikor elszánta magát, hogy kimutatja irántam az érzéseit, komolyan beszélt. Soha többé nem kételkedem benne – és most, hogy túljutottunk a zökkenőkön, újra és újra fellobban köztünk a tűz. Csakhogy még ő sem védheti meg családját a veszélyektől, ha eltökélik, hogy kiszabadítják szeretteiket. Mindazok után, amiken keresztülmentem, én sem vagyok többé ugyanaz, aki voltam. Még mindig változom, és fogalmam sincs, mi lesz a vége. Lépésről lépésre fedezzük fel az igazságot, és amikor szembekerülünk a hibridek vizsgálatára és kínzására kiépült titkos kormányzati szervezettel, ráébredek, hogy a képességeim előtt nincsenek határok.

A halál a mindennapjaink részévé vált. Onnan kapunk segítséget, ahonnan a legkevésbé várnánk, és a barátainkról kiderülhet, hogy valójában a halálos ellenségeink – de nem fordulunk vissza. Akkor sem, ha az eredmény örökre szétzúzza a világunkat.

Egységben az erőnk – és ezt ők is tudják.

“Armentrout a Luxen-sorozat harmadik kötetében sem lassít a lendületén. Az olvasókat az első laptól az utolsóig megbabonázza majd. Katy és Daemon körül pattognak a szikrák, ahogy az intrika szövevénye köréjük fonódik. A barátok és ellenségek végre megmutatkoznak, és a végén az olvasók kiabálni fognak.”
– RT Book Review, 4 1/2 csillag

Szereted a Vörös pöttyös könyveket?
Vidd haza nyugodtan! Tetszeni fog.

16 éves kortól ajánljuk!

Tovább olvasom

55,00 RON

Házhoz szállítás 4-5 munkanap 24 lej
shipping info
Easy box 4-5 munkanap 16 lej
Személyes átvétel Kolozsváron 3-4 munkanap Ingyenes
ISBN: 9789633990636 Tömeg: 0,46 kg Kiadó:

Kiadási év:

Kötés:

Oldalszám:

Nyelv:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.