Olvasni jó!

Lencsevégre kaptam egy képet a budapesti Hősök terén: a Fesztiválzenekar ünnepi szabadtéri koncertje alatt egy lány a földön ülve elmélyülten olvasott egy könyvet. Nem amolyan karcsú, utazásra való kiadványt, hanem egy vaskos regényt… „Mégis van remény?” – firkantottam a fotóra, afféle röpke képaláírásként.
Persze gyakrabban hangzik el, hogy a gyerek nem tud, nem akar olvasni, hogy baj van a szövegértéssel…
A Fordulópont eddig megjelent negyvenöt számában vissza-visszatérően, más-más szemszögből közelítve próbáltuk keresni a választ az aggasztó kérdésre: Miért (nem) olvas a gyermek? És a folyóirat tematikus számaiban bő évtizede sorjáznak a kérdések: Válságban az olvasás? Az olvasni tudás: hatalom? Kié a könyvtár? Kinek a dolga? – mármint az olvasás megtanítása, a könyv megszerettetése. Hiszen nincs olyan szülő, aki nem adna kisgyereke kezébe egy lapozható képeskönyvet… De az iskolában a gyerek nehezen tanul meg olvasni. Újabb és újabb irányzatok szerint változnak az írás-olvasástanítás módszerei, figyelmen kívül hagyva, hogy a kisgyermek idegrendszere ugyanabban a tempóban fejlődik sok ezer éve…
Tizenegy esztendő alatt felvetett gondolatokat, kérdéseket, válaszokat, felméréseket és megoldásjavaslatokat gyűjtöttünk össze ebbe a kötetbe, azzal a szándékkal, amely hajdan a folyóiratot is létrehozta: segíteni a gyereket, a szülőt, a gyerekekkel foglalkozó szakembereket. Az érvek és bizonyítások mellett (olvasni hasznos, fontos stb.) egy közérzet kiterjesztése volna a cél, amelyet természetes egyszerűséggel kellene megfogalmazni, (csak) ennyit mondva: olvasni jó!
(Szávai Ilona)