Ólomcukor

Bányai Tibor Márknál egyszerre van jelen az analitikus tekintet kegyetlensége, a “No Exit” ezredvégi hisztériája és Dylan Thomas gyöngéd dühe a közelgő éjszakával szemben. “És nektek, érdeklődsz egy kávézó galériáján” – ritkán látni embert ennyire vergődni, főként úgy, hogy az ember maga mintha nem is volna jelen; nem több, mint a lepedőn hagyott gyűrődés. Miközben éljük hiábavaló életünket, “beérik az első füge Lundban a botanikus kerttől a szemészeti klinika felé az úton” – nem a világ részvétlen, velünk van baj. Vigaszt meríthetünk belőle, hogy a fájdalom – “a sterilebb, tehát igazabb szó” – segíthet megszabadulni a frazeológiától és a beszédet ellehetetlenítő képektől. Letaglózó erejű, kiérlelt költészet.
(Bartók Imre),