Odú

„és most nincs szentebb a Földön, mint ez a három állat, ez a tizenegy láb.” Lehet-e ennél több szeretettel rámutatni egy szemetet zabáló kis kutyafalkára a konténer mellett? Ki ne kezdené számolgatni a lábakat? Ki ne jönne rá, hogy egyikük háromlábú? Ki ne sajnálná meg, és ki ne tűnődne el, hogy ő maga vajon hány lábú kutya a saját falkájában? Kemenes Henriette hiperérzékeny versei menedéket keresnek az élőlényeknek a fullasztóan szűkös világban, odút, ahol éppen elférünk, és még levegőt is kapunk. Teret és időt nyitnak oda, ahol azt hittük, nincs hely: kifordítják a barlangot, és zöldhatárt tesznek a hétfő és a kedd közé, hogy átszökhessünk rajta a jövőből a múltba, és vissza is, ha kell. (Kemény István)