odakint és idebent

Erre a kötetnyi versre sokan, sok éve, türelmesen (én inkább türelmetlenül) vártunk, mert tudtuk, hogy Vermesser Levente költészete fehér mágia: derű és részvét különös keveréke.

Egy isten háta mögötti skót szigeten vagyunk, a Bölcs Tengerészhez címzett fogadóban. Érezzük, hogy valami ólálkodik odakint. Idebent hárman ülnek az asztalnál. Egyikük maga George Orwell. Adódik a hátborzongató lehetőség, hogy az odakint ólálkodó talán nem más, mint a bennünk lakozó gonosz. De a sorok közt bujkál még valami: valami kiolvashatatlan, de az egész verset átható derűs bűbáj, ami azt súgja az olvasónak, hogy még nincs baj: idebent biztonságban van – akár még saját magától is.

Ezekben a versekben alkímia működik, néha még szó szerint is: egy másik varázsvers például azt meséli el, hogyan ragyogta be egy magyar olimpiai aranyérem 1972-ben egy jelképes, de nagyon is valódi és élő erdélyi utca lakóinak egy délutánját. Csupa humor és napfény, és mégis minden idők egyik legszebb és legkülönösebb magyarságverse.

Odakint és idebent. Vermesser Levente versei olyan varázskörök, amik odakint tartják a sötét erőket, a kétségbeesést és a keserűséget, idebent pedig otthont teremtenek.

Kemény István