Noé bárkáján rózsatő

“A Beregszászról 1990-ben tágasabb hazájába “repatriált”, és annak északkeleti szögletében új lakóhelyet keresett költőnő verseit a – lélekben – mindvégig Kárpátalján maradásnak és az új otthonlét teremtésének élménye közösen határozza meg. Az előbb kisebbségi, majd peremvidéki sors, a teljesség kihívásaira felelő érzékenység és az
izolálódás nyomatékai egymásra torlódó hullámokká feszülnek poézisében. Az ambivalens húrokkal teli léthálóból folytonosan a tér és
az idő tágasabb köreibe tör ki a tekintete. A mindinkább csapdaszerűvé váló földi lét helyett az európai kultúra magasabb szféráiban keres lakható otthont. Ezért válik olyan utazóvá, akinek műveiben a
lenti sors hol sötét, hol világosabb kontúrjai mellett szinte állandó motívumkör lesz a nagy távlatokba szárnyaló kaland a civilizáció, a művészet és a transzcendencia csillagközi tartományaiba. Műveiben nemcsak saját sorsát és nemzete traumáit, hanem a történelem és a
kozmosz kereteibe zárt emberi időt is értelmezi. Vers-űrhajói olyan magasságokba repülnek a sárospataki kertből, hogy sugárzó erejükkel a glóbusz országnyi terepeiről is felfelé vonzzák a tekintetet.”