Neretva

A Napszálkák fénye „elévül” ezekben a versekben, apokaliptikus kiszáradás, elapadás uralja a lelki tájat, a lélek sötét éjszakáját, ahol „az erőtlenség az új erő” és „minden a magunk képére pirkad”. Ebben a beretvaéles kritikai költészetben, ahol a vendégszavak és az utalások természete feloldhatatlan ellentmondásokat teremt, a metszés és szaggatás mögött mégis felsejlik némi humor, önirónia, az a férfias tűz, mely mégiscsak fény, ha emésztő is, a műveknek nevezett, közösséget képzelő és képzeltető énkonstrukciókból való kibontakozás, azoknak átalakítása olyan lánggá, mely végül felemészti őket. („Ahol a nevemben hárman összegyűlünk,/sokan vagyunk. Sok éhes száj.”) Ez a tisztító, belső és külső tereket nyaldosó tűzfolyam a Neretva.                                                                                                                                                                Sepsi Enikő