Nem ragyogtak hiába (Prózai írások 2002)

“Olyan mélyen van a hazaszeretet az ember szívében, mint az imádság. Befészkeli magát a szemekbe és a látásba, a fülekbe és a hangokba, be a kiáltásba, amikor tiltakozol a hazugságok ellen, az akaratba, hogy tehesd a jót, a követelésbe, hogy tiszteljék emberi méltóságodat, a csöndedet, a nyelvet, amelyen beszélsz, az egészségedet, az örömeidet, amely megillet téged. A haza csak akkor lehet a magasban, ha a haza szeretete ebből a mélyből áramlik fölfelé, s fönt megsűrűsödik. Hazád a hosszú, szótlan és gondolattalan szemlélődés, s a vaskos valóság megtapintása is. Hogy fölemelheted,körbejárhatod, megfoghatod, mint egy keményfa széket vagy egy vekni kenyeret, egy vasrudat, és beletúrhatsz, mint a gyalupad mellett fölhalmozódott faforgácsba. Hazád az, hogy élsz. A hazaszeretet tehát az életösztönöd.” Vasadi Péter