Nagy Gábor

Nem is tudom… ötödször

Kvintesszencia: latin eredetű kifejezés, szó szerinti jelentése “az ötödik létező”, átvitt értelemben pedig lényegest, sűrítményt jelent. Az építész-műemlékvédő szerző, Nagy Gábor jelen könyvére a szó szerinti jelentés bizonyosan igaz, hiszen ez a kötet immár az ötödik, a Nem is tudom… címmel megjelent sorozatban. De ezen felül – számomra biztosan – az átvitt értelmű jelentés is igaz, hiszen a kötet írásaiban rendre-sorra lényeges dolgok csillannak elő; emberi értékek, a hivatás kérdései és kérdőjelei, a teremtett és az épített világ szépségei, az élet emlékezetes pillanatai.
Lényeges dolgok, rövid írásokba foglalva – tömören így is lehetne jellemezni ezt a könyvet, amely fejezetekre osztva tárgyal különböző, és tényleg különböző témákat. Sorrendben először is az építészet-műemlékvédelem területét, hiszen ez volt a sorozatot előhívó témakör, az első Nem is tudom… kötet lényegi ihletője. Aztán az Országúton fejezet, amely egybegyűjti a szerzőnek az Országút folyóiratban 2021 és 2026 között megjelent cikkeit, írásait. Ezeket egy új szereplő, Kovács János színrelépése követi, aki hétköznapi, egyszerű emberként tűnődik-mereng a világ dolgain, kicsiken és nagyokon, mi meg, olvasók, találgathatjuk: vajon ki is lehet ez a Kovács János? (Ami engem illet, nem is tudom…)
És lépkedünk tovább, fejezetről fejezetre, megismerve álmokat, könyveket-tájakat-embereket, bepillantva naplójegyzetekbe, és visszatekintve múltbéli eseményekre.
Finom humor, empátia, optimizmus lengi át ezeket az írásokat, olvasásuk közben elcsendesedik a világ izgága lüktetése, lelassul az idő, s a változatos témák sora ebben a derűsen nyugodt légkörben teljesedik ki igazán. (Cságoly Ferenc)

Tovább olvasom

62,00 RON

Házhoz szállítás 5-6 munkanap 27 lej
shipping info
Easy box 5-6 munkanap 18 lej
Személyes átvétel Kolozsváron 4-5 munkanap Ingyenes
ISBN: 9789635343058 Tömeg: 0,29 kg Kiadó:

Kiadási év:

Kötés:

Oldalszám:

Nyelv:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.