Isabelle Legeron Mw

Natúr borok

A natúr bor élő bor – ahogyan a természet megalkotta. Nem más, mint a mindenki által ismert szőlőlé, amely szinte emberi beavatkozás nélkül erjed borrá.

A legfinomabb, legautentikusabb és legegészségesebb borok természetes módon érlelődnek. A natúr bor készítésének feltételeit országonként eltérően definiálják, de annyiban megegyeznek, hogy alapanyaga a fenntartható módon termesztett, organikus és biodinamikus szőlő. A borkészítés során semmit nem távolítanak el belőle vagy adnak hozzá, legfeljebb egy leheletnyi szulfitot.

Ha érdekel bennünket, mi van a poharunkban, és felfedeznénk új ízeket, ha szeretnénk többet megtudni a natúr borokról, köztük a narancsborokról, a pezsgőkről és a champagne-ról, valamint annak őséről, a pét-natról, akkor itt a lehetőség, hogy a világ egyik legismertebb natúrborászától tanuljunk.

Isabelle Legeron MW világszerte kampányol a natúr borokért. Nagy sikerű RAW Wine-borvásárokat vezet Londonban, Berlinben, New Yorkban, Los Angelesben és Montréalban. Könyvében bemutatja a természetes borkészítés folyamatait, megismertet több mint 140-féle borral és azok termelőivel. A nemzetközi kitekintés mellett nem maradhat el a magyar natúrborászok bemutatása sem, akiknek borai a világ élvonalába tartoznak.

“Hiszünk abban, hogy az igazán jó borhoz nincs semmi hozzáadva és semmi nincs elvéve belőle, így fejezi ki a termőhely, a talaj, a klimatikus adottságok, vagyis a terroir megismételhetetlen jellegét. Ez a könyv is azt bizonyítja, hogy a natúr bor a természet legtisztább, legkifejezőbb itala.”

Kató András, a Mitiszol? társalapítója

A könyv megjelenését a Mitiszol? by Chef Market támogatta.

Tovább olvasom

104,00 RON

Házhoz szállítás 4-5 munkanap 24 lej
shipping info
Easy box 4-5 munkanap 16 lej
Személyes átvétel Kolozsváron 3-4 munkanap Ingyenes
ISBN: 9789635653515 Tömeg: 0,99 kg Kiadó:

Kiadási év:

Kötés:

Oldalszám:

Nyelv:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.