Nagy Dezső

Azt gondolom, a színművész sorsa eléggé hálátlan, mert miután végleg lekerül a színpadról (bármely okból történjen is ez), nagyon hamar megfeledkeznek róla az emberek. Ez a tapasztalat meglehetősen elgondolkodtatott, és arra ösztönzött, hogy ezzel a könyvvel állítsak emléket az 1941. szeptember 20-án Temesváron született, és időnap előtt eltávozott Nagy Dezső színpadi munkásságának, feltérképezzem színpadi szerepeit, így tisztelegjek emléke előtt.Különös dolog olyan ember nyomába eredni, akiről rendre elismerik, hogy „megállja a helyét”, „prímér játékösztön” birtokosa, „tehetséges”, „parádésan alakít”, „vezető színész”, „kiváló” mégis, a különböző kritikákban három sorban beszélnek róla (olykor az éppen idézett kifejezésekkel), és négy évtized alatt jóformán senki nem veszi a fáradtságot, hogy kimerítően írjon személyéről. A leghosszabb szövegek, amelyek hozzá köthetők, interjúk, és abból is csupán néhány létezik.A fentiekből kiindulva nem kizárólag Nagy Dezsőről szóló mondatokat emelek ki egy-egy kritikából, hanem rövidebb leírásokat is az illető darabról. Gyakran előfordul, hogy magáról az előadásról van valamilyen sajtómegjelenés, ám ebben vagy csak általános dolgokat taglalnak, a színészi játék elemzése nélkül, vagy az összes szereplő játékát egyetlen tömbbe veszik, nevesítés nélkül, vagy pedig Nagy Dezsőt egyszerűen kifelejtik a felsorolásból. Ezek az okok késztettek arra, hogy az előadásról is és a megformálandó szerepről is írjak. Legtöbbször ugyanis az utókor számára csupán annyi maradt fenn, hogy az érdeklődő a más adatok birtokában megpróbálhatja rekonstruálni a színpadi alakítást.Kiemelten fontosnak tartottam ezt a gyűjtést most megtenni, mivel az adatok kisebb-nagyobb nehézségek árán ugyan, de még elérhetők. Viszont ahogy telik az idő, mind több és több morzsolódik le az emlékezés tömbjéből. Az említett nehézségeket, buktatókat a szétszórt forráshelyek, téves lejegyzések, elírások, olykor egymásnak ellentmondó véleményezések képviselik. A különböző adatforrások tanulmányozása – mint a későbbiekben látni fogjuk – megerősítette a „feledés”-jelenségének valóságát, az emlékezés törékenységét.
(Böjthe Pál)