Kozma Ferenc

Mythologiai elemek a székely népköltészet- és népéletben

A kézdiszentléleki Kozma Ferenc a XIX – XX századi erdélyi művelődéstörténet egyik jeles alakja. Pedagógus, művelődésszervező, publicista, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Gyakorlati pedagógiai munkásságával és közéleti, publicisztikai tevékenységével egyaránt Székelyföld és Erdély tanügyének és közművelődésének előmozdítója volt.
A kisnemesi, lelkész családból származó Kozma Ferenc a jenai, heidelbergi és a zürichi egyetemeken folytatott bölcseletei és pedagógiai tanulmányokat, s közben beutazta a Német Birodalom és Svájc számos nagy tájegységét.
E könyv a szerző akadémiai székfoglaló beszédének írott változata, az első kiadás 1882-ben látott napvilágot. A Nemzeti örökség Kiadó által megjelentetett Mythologiai elemek a székely népköltészet-és népéletben című tanulmány a polihisztor-író népszerűsítő, népművelő munkásságának érdekes darabja.
Széleskörű műveltsége és szerteágazó érdeklődése a magyar őshit, a népköltészet és a hiedelmek csodálatos világának értő feldolgozásában is megmutatkozik. E tárgykörökben gazdag anyagot gyűjtött a székelység körében, s népmeséink alakjait, a néphit ma már egzotikus világát összehasonlító vizsgálódásnak veti alá más népek népköltészeti alakjaival. Érdekes és sajátos megközelítést olvashatunk az óriások, a tündérek és boszorkányok világáról, mely nagyon is “emberi”.

Tovább olvasom

21,00 RON

Házhoz szállítás 4-5 munkanap 24 lej
shipping info
Easy box 4-5 munkanap 16 lej
Személyes átvétel Kolozsváron 3-4 munkanap Ingyenes
ISBN: 9786155797422 Tömeg: 0,1 kg Kiadó:

Kiadási év:

Kötés:

Oldalszám:

Nyelv:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.