Műfaj és közeg – hatás és jelentés | Jókai Mór és a későromantikus magyar próza

“Amennyiben a romantikával kezdődő irodalom mediális szempontból a tömegméretekben terjesztett nyomtatványokból kihallható (kiolvasható) beszéd irodalma a néma és magányos olvasásaktusok során, akkor ehhez mindenekelőtt olvasói imaginációra, a memóriában anyagtalanul tárolt nyelvi-szemantikai kapacitások működésére van szükség. A könyv materialitása és a befogadás ezen immaterialitása azonban – az -üzenet jelentése- szempontjából – nem két eredendően különböző és összekötésre váró entitás. Az olvasásnak az írást percipiáló materiális tapasztalata eleve nem más mint a szöveg jelenvaló -értelme-. Valamint az értelmezés -immaterialitása- nem az -anyagtól- független fejlemény, hanem -magához a dologhoz- tartozik. Így valóban nem különíthetők el egymástól a befogadás materiális észleletei és az interpretáció anyagtalan működése, de éppen ezért az előbbi nem lehet sem alá-, sem fölérendeltje az utóbbinak, mint ahogy egymás önálló párhuzamainak sem tarthatók. Az -olvasás- nem lehet az -interpretáció- alternatívája. Az interpretációval szembeállított olvasásra vonatkoztatott anyagi jelző ekkor nem több paradox – önellentmondásos – fogalmakat teremtő fosztóképzőnél. Az anyagi közvetítés, éppen amennyiben közvetítés, nem pusztán -anyagi-. Az anyagi működés – éppen amennyiben működés – szintén nem.”

EISEMANN György (1952) a magyar és európai romantika és modernség kutatója, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzora. A Ráció Kiadó gondozásában megjelent önálló, illetve szerkesztett kötetei: Induló modernség – kezdődő avantgárd (2006), A késő-romantikus
magyar líra (2010).