Mire ez a nap véget ér

Márton László már olvasta a könyvet, és a következőképp vélekedik róla. Ez egy nevelődési regény, amelyben a nevelők nem játszanak lényeges szerepet. A regényben szereplő fiúk és lányok egymást vagy önmagukat nevelik, váltakozó sikerrel. Ez egy fejlődésregény, amelyben a szerző a fejlődésnek nem jelöli ki az irányát. Hőseire bízza, ki hová, mivé fejlődik. Ez a könyv egy közösség, egy gimnáziumi osztály négy évének regénye. Ez a könyv magányos és kiszolgáltatott tizenévesek regénye. Olyan személyeké, akik együttérzésre vágynak, de azt csak ritkán képesek nyújtani. Ez a mű egy ifjúkori önarckép. Főhősében, Sziránóban, aki szelíd humorral ábrázolt lúzer, egyszersmind az élet álruhás királya, a szerző a kamaszkori énjét teszi vizsgálat tárgyává. Ennek a műnek nincs főhőse. Kaleidoszkópszerűen villantja fel a szereplők sokaságát. Hol Kukát, hol Görcsegeret, hol további meghitten furcsa nevű szereplőket látok a középpontban. Megesik a szívem rajtuk, de azért mégiscsak Sziránó az igazán fontos. Övé az a biztos pont – nézőpont -, ahonnét a szerző kimozdítja helyéből a világot. Ezért a kimozdításért érdemes egy regényt megírni. És elolvasni.