Mintha nem is léteznék

FIGYELMEZTETÉS a könyvben kifejezetten felkavaró és erőszakos tartalmak szerepelnek!

A boszniai háború legsötétebb óráiban, 1992-ben játszódó regény a fegyveres konfliktusok legkegyetlenebb arcát tárja elénk: a védtelen nők szisztematikus megalázását, bántalmazását és megerőszakolását. A regény középpontjában S., egy fiatal bosnyák tanítónő sorsa áll, aki Svédországban menekültként ad életet nem kívánt gyermekének – egy csecsemőnek, akinek nincs neve, apja vagy hazája. A szülés feltépi a múlt sebeit, és a fiatal anyát arra a gyötrelmes időszakra emlékezteti, amikor szerb katonák egy tábor “női szobájában” újra és újra erőszakot követtek el rajta. S. megrázó visszaemlékezései feltárják az átélt és látott kimondhatatlan borzalmakat, miközben a kötet az emberi kegyetlenség mélységeit, “normális” férfiak szörnyeteggé válásának okait és a túlélési ösztön erejét kutatja. S. története kétségkívül a három évtizede véget ért boszniai háború egyik legerőteljesebb irodalmi feldolgozása.

*

A Mintha nem is léteznék a boszniai háború során a nők ellen elkövetett bűncselekményekről szól. A kötet alapján készült az As If I Am Not There című 2010-es filmdráma.

*

Részlet:

“Ennek itt a fiának kellene lennie. Délután szülte meg Stockholmban, a Karolinska kórházban. Azonban csupán névtelen kis jószágnak érzi, aki kilenc hónap után kibújt a méhéből. Már semmi sem fűzi őket össze. Erre gondolva S. megkönnyebbül. Végre szabad nő lett! Ezzel a gyermekkel együtt kilökődött a testéből a teljes múltja. Olyan könnyűnek érzi magát, hogy akár azonnal fel tudna pattanni és eltávozni innét.
Reggel, miközben épp reggelizett, először éles, szúró fájdalom hasított a méhébe. Nem félt a szülési fájásoktól, ellenkezőleg, vágyott rájuk. Alig várta, hogy megszabaduljon a terhétől. Addigra már hozzászokott a puskatus ütéseihez, a pofonokhoz, a lekötözéshez, a tompa fájdalomhoz, amint a feje a falat döngöli, a csizmás lábak rúgásaihoz a mellén. Az ájulást okozó fájdalomhoz, ahhoz a fájdalomhoz, amelyet egyik test okoz a másiknak, ahhoz, amit akkor érzel, amikor a másiknak fáj, és végül ahhoz, amit már nem érzel, mert nagyobb nálad, és elnyel.
Attól a naptól kezdve, hogy tudomást szerzett a terhességéről, semmi mást nem gyűlölt annyira, mint ezt a magzatot. Amikor éjszakánként forgott az ágyában és érezte, ahogy az idegen test mocorog a hasában, látta az arcukat maga fölött, azoknak a férfiaknak, a magzat apáinak az arcát. Névtelen, többnyire részeg kanok voltak. Megszámlálni sem tudná őket. De egyesek szemét emlékezetébe véste, talán az arcukat és a hangjukat is, a kezüket, a szagukat, gyakran a bűzüket. Bármelyikük az apja lehet ennek a magzatnak.”