Veszela Flamburari

Mina, mágia és a fehér fiola

Mina, a magának való, különc kislány egy bentlakásos művészeti iskolában él Bulgáriában, a festői Balcsik városában a Fekete-tenger partján, a híres királynéi palota szomszédságában. Társai közül azzal tűnik ki, hogy velük ellentétben semmilyen különleges adottsága sincs – hacsak élénk fantáziáját és mesélőképességét nem számítjuk annak. Magányosan él örökbefogadó apjával, az iskola gondnokával. Tizenegyedik születésnapja előtt összebarátkozik az iskola két új tanulójával, a vidám és kalandvágyó zenész ikerpárral, Janillal és Kitannal. Egy közösen eltervezett gyerekcsíny mindhármuk életét megváltoztatja: Felföld varázslatos világába kerülnek, ahol hihetetlen kalandokat élnek át, és az is kiderül, hogy Mina jóval több, mint aminek látszott és amit magáról gondolt. A gyerekeket az ősgonosz, a Semmi és csatlósai elleni küzdelemben olyan alakok segítik, mint Gesztin, az óriás, beszélő gesztenye, Renko, a vak fiú és nővére, Verbena, a jóságos varázslónő, s nem utolsósorban Mina nevelőapja, Bran, akiről megtudjuk, hogy korántsem az a kissé unalmas, pedáns, konyhában szorgoskodó apuka, akinek mindenki ismeri. A kalandok során Mina megismeri múltját, származását és komoly lépést tesz előre a felnőtté válás útján.
A Mina, varázslat és a fehér fiola a szerző Felföldi mesék című trilógiájának első kötete, amelyben Veszela Flamburari egyedi módon ötvözi a modern fantasy műfaját a bolgár, illetve indoeurópai mitológia elemeivel. Az eredmény egy, a mese és a fantasy határán mozgó, lebilincselő történet, melyet minden korosztály élvezettel forgathat.

Tovább olvasom

45,00 RON

Házhoz szállítás 4-5 munkanap 24 lej
shipping info
Easy box 4-5 munkanap 16 lej
Személyes átvétel Kolozsváron 3-4 munkanap Ingyenes
ISBN: 9786155999581 Tömeg: 0,41 kg Kiadó:

Kiadási év:

Kötés:

Oldalszám:

Nyelv:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.