Batta András, Mácsai János

Megélt zenetörténet | Hommage á Kroó György

“Megélt zenetörténet”? Ki az, aki képes arra, hogy szavakkal, hanghordozással, gesztusokkal fejezze ki Beethoven szenvedését és boldogságát, Wagner vízióit, Bartók kozmoszát, Liszt tépelődéseit, Rácz Aladár művészetét, egyáltalán magát a zenét – ráadásul nem annak előadóművészi megszólaltatásával, hanem a lényével, a tartásával, a szenvedélyével? Van, volt ilyen ember? Igen, volt: Kroó Györgynek hívták. Hangja és beszéde, kiemelkedve a Rádió archívumából, olykor ma is hallható. Ma is izzik, szuggesztív, és azt üzeni, hogy a zene több mint hangok művészete; hogy a legnagyobbak évszázadok óta változatlanul az örökkévalót lehelik percnyi életünkbe. Általuk válunk halhatatlanná.
A zene mint morális létforma – ezt jelentette a száz éve született Kroó György minden megnyilvánulása, akár a Zeneakadémia katedráján, akár a Rádió mikrofonja előtt, könyveiben és kritikáiban. Tizennyolcan – egykori tanítványai, pályatársai, muzsikusok – mesélik el személyes élményeiket varázslatos és titokzatos egyéniségéről, a könyv bevezető tanulmánya pedig munkásságát mutatja be szubjektív olvasónaplóként, gazdagon idézve tanulmányaiból és zenekritikáiból. A “megélt zenetörténet” élménye újra élővé válik, és egyben a múlt század második felének fontos dokumentumaként egy egész korszak aurájába enged bepillantást. Ajánljuk történészeknek, muzsikusoknak és mindenkinek, aki zavaros korunkban tiszta forrásra, igaz humanitásra vágyik.

Tovább olvasom

97,00 RON

Házhoz szállítás 5-6 munkanap 27 lej
shipping info
Easy box 5-6 munkanap 18 lej
Személyes átvétel Kolozsváron 4-5 munkanap Ingyenes
ISBN: 9786157123090 Tömeg: 0,60 kg Kiadó:

Kiadási év:

Kötés:

Oldalszám:

Nyelv:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.