Vékás János

Magyarok a Vajdaságban 1955-1959

A kronológia szerkesztésével kapcsolatos elvi és gyakorlati megfontolásokat a sorozat első kötetének előszavában ismertettem.1 E második kötet is azok alapján készült. Továbbra is elsősorban a korábban még fel nem tárt, vagy a szélesebb közönség számára nem hozzáférhető forrásokra igyekeztem támaszkodni. E kötetben a folyamatoknak a napi sajtóban való tükröződését alapvetően az Újvidéki Rádió eddig még nem publikált műsoranyaga alapján mutattam be – ezt számomra Kókai Sándor fáradhatatlan gyűjtő és rendszerező munkája tette lehetővé – és, az előző kötettől eltérően, csak hellyel-közzel egészítettem ki a Magyar Szó szemlézésével. Napilapunk régi számai több könyvtárban is megtalálhatók, és talán az sem marad sokáig vágyálom, hogy digitálisan is elérhetők legyenek. Másodrészt, továbbra is bőven idézek a belgrádi magyar nagykövetségnek a Magyar Országos Levéltárban őrzött iratanyagából. Sok olvasó számára ez bizonyára egy eddig teljesen isme-retlen világba nyújt bepillantást. Pótolhatatlan segítség volt Tóth Ágnes részéről, hogy rendel-kezésemre bocsátotta a kutatásai során általa feltárt anyagot. Köszönetmondásomat elsősor-ban további buzdításnak szánom. Harmadrészt, a kronológiai tételek jelentős részét az adott kor szereplőinek levelezéséből vett idézet – nem egy esetben egy-egy levél teljes szövege – képezi. Ezek többsége – a Sinkó-levelezés egy részének kivételével – szintén most kerül először közlésre. A tárgyalt időszak tekintetében ezeknek a leveleknek új szerepe is van. Az ilyen forrásoknak a kronológia első kötetében pótolhatatlan jelentőségük volt tényanyaguk, adattartalmuk tekintetében, tehát álta-luk értesültünk arról, amit az újság nem írt meg, a levéltárban pedig nem kutatható. A második kötet által tárgyalt időszakban azonban emellett azért is fontosak ezek a dokumentumok, mert általuk nyerünk betekintést a szereplők szemléletmódjába, értékelveibe, megfontolásaik indítékaiba.” (Részlet a kötet előszavából)

Tovább olvasom

46,00 RON

Házhoz szállítás 10-14 munkanap 24 lej
shipping info
Easy box 10-14 munkanap 16 lej
Személyes átvétel Kolozsváron 9-13 munkanap Ingyenes
ISBN: 9788686469557 Tömeg: 0,84 kg Kiadó:

Kiadási év:

Kötés:

Oldalszám:

Nyelv:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.