Magamba ragasztottalak

“A kisprózafüzér matériája a legtöbb élmény- és emlékezetponton eltér a megszokottól. A könyv finommegmunkálása épp a novellisztikus töredezettségben, a látószögváltó bekezdések (illetve nemegyszer egymásnak feszülő mondatok) dinamikájában mutatkozik meg. Az írásfonal következetes gombolyítása úgy kedvez a mesélőnek (a mesélő gyermeki énjének), hogy mindvégig a báty alakját engedi előtérbe. A történetsíkok rugalmas kihasználása történelmi és magánéleti kulisszák – emlékké-mosódottságukban is kontúros díszletek – között kelti életre a múltat, a családi album érvényességét, hitelességét korra, korszakra, korhangulatra is kiterjesztve. Mindezt az elbeszélői takarékosság következetes szem előtt tartásával: szűkszavúan, a szövegmögöttesekből kicsapó erőteljességgel.

A lirizált próza kockázatos “műveleti terület”, veszélyeire sok kiváló írónk figyelmeztetett. Ebben az esetben az érzelgősség, túlzás, stiláris keresettség árnyéka sem férhet a megvalósításhoz. Kissé balladásnak érződő szövegformálással, a megszólalások, párbeszédek főszövegbe applikálásával, a dramatikus tömörséggel elérte, hogy az emlékezetből feláramló eseményfoszlányok prózapoétikailag szabályozott, újszerű rendbe szerveződjenek, non-fiction és fikció találkozzon egymással. Igazi érdeme a kéziratnak azonban hangvételében és beszédmódjában rejlik.”

Tarján Tamás lektori véleményének részlete 2014. június