Lelki éhség. Protestáns spiritualitás a 21. században

„Tagadhatatlan jelenség a korunkat átható spirituális nyitottság és érdeklődés, az egyházi kultúrán kívül és belül egyaránt. Az egyházban ugyanakkor óvatosság, visszafogottság, sőt talán félelem is kapcsolódik hozzá. A spiritualitás személyes, belső út, szubjektív, egyénre szabott. Egyesekben aggodalomra ad okot, hogy a spirituális ember esetleg elveszti a közösséggel, így az egyházzal való kapcsolódást. Másrészt a korunkat átható, mindent egybemosó spiritualitás piacán nehéz megtalálni, hogy mi az, ami a sajátunk, mitől lesz valami a Krisztusban önmagát nekünk ajándékozó Istenbe vetett hit mély megélése. Nem keveredik-e bele, nem formálja-e negatív irányba a korszellem a szívbéli bizalmat és meggyőződést, amivel Istenhez kapcsolódunk?
Mindezen óvatosság mellett egy egyre erősödő sürgetés is tapasztalható az egyházban, ami kikerülhetetlenül felszólít bennünket, hogy keressük a helyes egyensúlyt a fellelhető egyéni, közösségi és társadalmi spirituális igények és megjelenési formák között. Mi az, ami ebből a mi lehetőségünk és felelősségünk? Mit kezdhetünk protestánsként a magunk és embertársunk lelki éhségével? Hogyan illeszkedik ebbe protestáns kegyességünk öröksége; a bibliaolvasás, az imádság, a mindennapi hitmegélés, az ünnep, és mindezekben a lelki olvasmányok, a lelki kísérés vagy éppen a művészet?”