Láss csodát! – a rajzban gondolkodó gyermek

“”Tegyük szellemi élményünkké a gyereket!” – hangoztatom közel fél évszázada, már nem csupán apaként, nagyapaként, hanem íróként, szerkesztőként, aki gyerekek ezreivel, tízezreivel írtam-rajzoltam-meséltem közösen.

Ezeket a magánemberi élményeimet szerettem volna közösségi élménnyé kiáltani, amikor elhatároztam, hogy a szülő- (majd nagyszülő!) társaim számára könnyen megközelíthető, közérdekű művet írok a gyermekek világáról. Ez a szándék végigkísérte az életemet, a kislányomét, unokáimét, sok-sok gyerekét. Ezekből a tervekből önállósított és folyamatosan gazdagított három könyv képezi a GYERMEKVILÁG TRILÓGIÁT- vallja Szávai Géza.

Látni és rajzolni is velünk, tőlünk, felnőttektől tanul a kisgyerek. Miközben rögzíti, amit (és ahogyan!) lát, néha döbbenetes kifejező erővel közli gondolatait, érzéseit, fogalmazza meg “közérzetét a világban”.
A trilógia első kötete, a LÁSS CSODÁT! a gyermekrajzokban tetten érhető “értelmi és érzelmi látást”, a rajzban-gondolkodást vizsgálja.

Tovább olvasom

37,00 RON

Házhoz szállítás 4-5 munkanap 24 lej
shipping info
Easy box 4-5 munkanap 16 lej
Személyes átvétel Kolozsváron 3-4 munkanap Ingyenes
ISBN: 9786155500794 Tömeg: 0,42 kg Kiadó:

Kiadási év:

Kötés:

Oldalszám:

Nyelv:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.