Kontextus és fenomén II.

A fenomenológia nem tesz erőszakot a metafizikai hagyományt belsőleg formáló indítékokon, melyek rosszul föltett kérdések és helytelen módszerek áldozatául estek; ennek megfelelően nem áll meg azelőtt, hogy elérte volna a ‘legfőbb és végső’ kérdéseket” – írta Edmund Husserl a Kartéziánus elmélkedésekben a fenomenológiai metafizika lehetőségéről.
A jelen kötet a korábbi munka (Kontextus és fenomén I. – Igazság, evidencia és tapasztalat Edmund Husserl munkásságában) fonalát veszi fel, és viszi tovább – azonban önálló könyvként is olvasható. Azt mutatja meg, hogy Husserl hogyan veti fel a bizonyosság és igazság kérdését az időbeliség és a keletkezés problémáinak vezérfonala mentén. Ezzel összefüggésben bemutatjuk a filozófus arra irányuló, egyre elszántabb és radikálisabb erőfeszítéseit, hogy a fenomenológiai módszer és a szemlélet határait kitágítsa a végletekig, s ezáltal hozzáférhetővé tegye a fenomenológia számára a végső metafizikai kérdéseket is.
Ennek során a fenomenológia végső soron a radikálisan időbeli folyamatként, eseményként értett Abszolútum megismerésének kérdéseihez vezet, végül magához Istenhez. Ily módon a fenomenológia Istenhez vezető “nem-felekezeti”, illetve “ateista” útként fog megmutatkozni.