Ki tiltja meg, hogy elmondjam

A tanulmányok mind megkérdőjelezhetetlen nagyságrendű és minőségű alkotókat vizsgálnak, azzal a céllal, hogy megszabadítsák őket a posztmodern paradigmaváltás félreértelmezéseitől, belemagyarázásaitól, a kisajátítás vágyából született de-, re-, konstruktivista szócsavarásaitól, amelyek célja, hogy a csak rájuk jellemző, egyedi formátumukat belekényszerítsék az erőltetett kánon Prokrusztész-ágyába. E szerzőknek (többek között: Weöres Sándor, Kovács András Ferenc, Marsall László, Orbán Ottó, Utassy József, Petri György, Bella István, Szilágyi Domokos, Körmedi Lajos, Fecske Csaba, Birtalan Ferenc, valamint a haikuköltészet nagyjai) egyéni, sajátos karakterük van, egymással nem összetéveszthetők és fel nem cserélhetők, mert mind személyesek: amit mondanak, azt saját stílusukban mondják, látószögük más-más témákra vetül, amit világképük szerint értelmeznek. Amiben hasonlóak, az éppen személyességük, a világról – közelebbről: a mi világunkról – formált véleményük verssé alakítása, ami által a versek jelentést kapnak, a művek pedig szerzőt. (Szepes Erika)