Jan-Uwe Rogge

Kell a gyereknek a korlát

“A korlát óvja a gyereket; időt és teret enged számára ahhoz, hogy önállósodjék, öntudatos személyiséggé váljék. Ugyanakkor egyértelműen jelez egy határt, biztos keretet ad, de kihívás is a gyereknek, hogy nekifeszüljön vagy áthágjon rajta. Mert hiszen leghőbb vágya, hogy megtudja, mi lesz, ha nem tartja magát a megbeszélt szabályokhoz, szertartásokhoz és megállapodásokhoz.”
A szerző közvetlen, a humort sem nélkülöző hangon vesz sorra olyan témákat, mint például a kényeztetés és a bátorítás, a dac és a düh, a mobiltelefon és az internet, a vásárlás és a zsebpénz, a házifeladat és a korrepetálás, az időhúzás vagy a testvérversengés. Példáit ismerős hétköznapi helyzetekből meríti, tanácsai pedig minden szülőnek, pedagógusnak, nevelőnek, gyermekekkel foglalkozó személynek érdekesek és hasznosak lehetnek, akár azért is, hogy adott esetben ők maguk is kapaszkodóra, támaszra leljenek, vagy megerősítést kapjanak
“Aki könyvet ír és nevelési tanácsokat osztogat szülőknek, annak jóindulattal és megbecsüléssel kell közelednie hozzájuk” – vallja a szerző. Méltán töretlen népszerűségű könyve tanácsadóul szegődik a szülők mellé, hogy könnyebben gyakorolhassák a nevelés nehéz mesterségét, és hogy egyértelmű és következetes magatartásukkal megfelelő támaszt és biztonságot nyújthassanak gyermekeiknek.

Tovább olvasom

86,00 RON

Házhoz szállítás 5-6 munkanap 27 lej
shipping info
Easy box 5-6 munkanap 18 lej
Személyes átvétel Kolozsváron 4-5 munkanap Ingyenes
ISBN: 9789632677071 Tömeg: 0,35 kg Kiadó:

Kiadási év:

Kötés:

Oldalszám:

Nyelv:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.