Karaffa

Vajon miért érdekelte Petőfit a százhatvan évvel korábbi történelmi esemény? És ki volt gróf Antonio Caraffa? Nyilvánvaló a hasonlóság Antonio Caraffának és Haynaunak a magyar történelemben játszott szerepében, tehát magától értetődőnek tűnik, mi izgathatta Petőfit az eperjesi történetben, és miért éppen élete utolsó napjaiban foglalkoztatta e téma. Amikor 1849. július 3-án Pestről családjával Mezőberénybe, barátjához, Orlai Petrich Somához érkezik, menekül. Egyrészt újólag kiábrándult a politikából, másrészt az ő neve is szerepelt a Haynau kézjegyével ellátott, a felforgató (értsd: forradalmi) eseményekben való részvétel miatt kiadott körözési listán. Átmeneti megnyugvást remélt Mezőberényben, ugyanakkor belekezd a drámájába. Az elkészült két jelenetben (melyek közül a második nincs is befejezve) szinte látnoki erővel idézi meg a magyarságra váró közeljövőt. A munkát barátja, Egressy Gábor látogatása szakítja félbe, akinek unszolására és társaságában július 18-án elindul Bem táborába, a halálba.

“A tíz darab – sajátosságaik alapján – három csoportba sorolható. Márton László (Caraffa), Zalán Tibor (Karaffa) és Szálinger Balázs (Karaffa) más-más módon gondolja tovább a történelmi dráma műfaji lehetőségeit. Empatikusan kibontják a drámatöredékben felvázolt alapszituációt, felidézik az eperjesi történelmi események ismert menetét, amit fikciós elemekkel gazdagítanak. Elsősorban nyelvi szinten érvényesül a szerzők mai korra utaló szemlélete, akár verses, akár prózai formában fogalmaznak. […] Darvasi László és Darvasi Áron (Petőfi 2022), a Kovács-ikrek (A hiéna), Fabacsovics Lili (Karaffa) és Terék Anna (Karaffa) viszonya a töredékekhez még kevésbé szöveghű, mint például Szálinger Balázsé. Terék Anna ragaszkodott leginkább a Petőfi kínálta drámai mintához, Kovács Dominik és Viktor műve vásári játék, Fabacsovics a jelenbe helyezte át a történetet, akárcsak Darvasi pamflett-szerű megközelítése. […] Leginkább Háy János (Én vagyok én), Dézsi Fruzsina (Körös-parton ül egy indián és nézi az úszó dögöket) és O. Horváth Sári (Egy boldog isten éltessen) rugaszkodott el az alapműtől.” – Nánay István