Jogalkotástan | Jogdogmatikai és jogszabályszerkesztési ismeretek

A társadalmi viszonyok adekvát szabályozása minőségi jogalkotás nélkül nem képzelhető el. A minőségi jogalkotás alapvető követelménye, hogy egyrészt a jog tartalmát meghatározó politikus (vagy politikusokból álló testület) értse és átlássa azt a bonyolult viszonyrendszert, amelyben az általa kigondolt tartalom érvényesülni fog, másrészt hogy a jogszabályok megszövegezésében részt vevő jogászok, hivatalnokok, illetve a szabályozandó terület szakértői kompetens módon vegyenek részt az előbbi gondolati tartalom megformálásában. Jelen tankönyv e két jogalkotási követelmény gyakorlati megvalósításához kíván segítséget nyújtani: így mind a jogalkotási tevékenység jogrendszerbeli helyét és szerepét, illetve az annak alapjául szolgáló elméleti alapokat, mind a szövegezés praktikus követelményeit és azok miértjeit bemutatja. Bár a könyv elsősorban tankönyv, az a szerzők szándékai és reményei szerint haszonnal forgatható a gyakorlati jogszabály-előkészítés és -szerkesztés bármely fázisa során is. Ezt szolgálja a jogalkotás tartalmi, nyelvi és technikai kívánalmainak bemutatása (mind normatív, mind praktikus szinten). Mindezt kiegészíti a szövegbe épített gazdag példatár, amelynek útján jelen munka a jogirodalomban elsőként ismerteti és elemzi a Jszr. jogszabályszerkesztési előírásainak mindegyikét, bemutatva az azokkal kapcsolatos “jó gyakorlatokat”, rámutatva ugyanakkor a gyakran alkalmazott, sőt néha általánosan követett, ám hibás, helytelen megoldásokra is.

Tovább olvasom

50,00 RON

Házhoz szállítás 5-6 munkanap 27 lej
shipping info
Easy box 5-6 munkanap 18 lej
Személyes átvétel Kolozsváron 4-5 munkanap Ingyenes
ISBN: 9786155945441 Tömeg: 0,61 kg Kiadó:

Kiadási év:

Kötés:

Oldalszám:

Nyelv:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.