Jancsó Béla levelezése III. 1935–1940

Jancsó Béla levelezésének harmadik kötetét nyújtjuk át az olvasónak. Az első az erdélyi értelmiségnevelő műhely megteremtőjét hozza közelképbe. A másodikban annak az integráló személyiségnek a jegyeit fedezhettük fel, aki irodalmi kérdésekben esztétikai mércét érvényesített, a közügyiekben pedig erkölcsit-etikait. A harmincas évek második felében támadt konfliktusai is – miként e kötet tanúsítja – ebből az alapállásból fakadtak.
Ez az a periódus, amikor a Jancsó-levelezésben maga a „drámaíró történelem” nyilatkozik meg: folytatódik konfrontációja az Erdélyi Fiatalokból kivált „ifjú marxistákkal” és „ifjú katolikusokkal”, mindezt tetézi, hogy a munkamegosztó feladatvállalás szellemében nem tud egyezségre jutni az 1935-ben jelentkező húszévesekkel, a harmincas évek második felében fellépő Hitel-csoporttal; aktív szerepet vállal a Makkai Sándor repatriálása után kirobbant Nem lehet-vitában, ám nem tudja lebeszélni a távozásról nagyra becsült püspökét; 1936-tól küzd az erdélyi ifjúsági parlament demokratikus megszervezéséért, de a Vásárhelyi Találkozót előkészítő folyamatban elszigetelődik, szembekerül induláskori (Tizenegyek) társaival, Tamási Áronnal és Kacsó Sándorral. A korképet gazdagítja még Németh Lászlóék romániai útjának megszervezése, továbbá a Dimitrie Gusti professzor nevéhez fűződő bukaresti szociológiai iskolával való együttműködés szélesebb alapra helyezése.